Feleség, anya, barát, talán egy kicsit „pszichológus” is, egy teljesen átlagos, hétköznapi ember, akit világ életében a szép dolgok megteremtése vonzott. Miután anya lettem egyre inkább körvonalazódott bennem, hogy a korábbi munkakörömet, ami oly pörgős, maximális teherbírást igényelt, bizony nem fogom tudni folytatni. Gyermekkorom óta szerettem rajzolni, festeni, ezért fiatalon tudtam már, hogy bármilyen irányba is sodorjon az életem, az alkotás örömét szeretném megtapasztalni egy olyan vállalkozás keretében, melyben megvalósíthatom önmagam és munkáimmal örömet okozhatok, mosolyt csalhatok vendégeim arcára.
A Mosoly-go műköröm szalon kialakításával, szándékunk az volt, hogy hangulatában, és szinvonalában is egy olyan kellemes légkört teremtsünk meg a szépülni vágyó vendégeink számára, ahol a hétköznapi rohanásbók kiszakadva élvezhetik ezt a nálunk eltöltött néhány órát. Legyen szó manikűr, műköröm, gél lakk, vagy akár pedikűr szolgáltatásunk igénybevételéről. Sok szeretettel várunk minden jelenlegi és leendő kedves vendégünket a Mosoly-go műköröm szalonunkba Biatorbágy szívében, a Fő térnél megtalálható Coop üzlet mögötti utcában.
A kéz bőrének gondozása a körmökkel együtt, hogy az egész kéz tiszta, egészséges és tetszetős legyen..
zselélakk, gellac ami nagyjából öt éve hódítanak a piacon, hiszen olyan UV fényre megszilárduló, hibrid..
A hagyományos pedikűr célja elsősorban a láb bőrének felfrissítése, esztétikussá tétele. A pedikűr egy..
A természetes hatás kedvelőinek ajánlom. A zselés műköröm a porcelán műkörömmel ellentétben nem levegőre..
Tekintse meg árainkat, időpontfoglaláshoz lépjen velünk kapcsolatba!
Hamarosan felvesszük Önnel a kapcsolatot.
Copyright © 2021 MOSOLYGO - Készítette: Ideastyle